Csónakfejfás temető és Kölcsey mauzóleum, Szatmárcseke
Szatmárcseke a magyar turisták zarándokhelye. A református templom mellett, a faluközpontból nyíló szűk úton közelíthetjük meg az Európa-szerte egyedülálló, szépen helyreállított és gondozott, „csónakos” fejfás református temetőt. Sorokba rendezett, több mint hatszáz robosztus tölgyfából faragott sírjelével felemelő és szívszorító látványt nyújt.
A szatmárcsekei református temető fejfakultúrája eredetét a néprajztudomány egyértelműleg még a mai napig sem tisztázta. Erre vonatkozóan többfajta magyarázat létezik. Csónak alakúnak és ember alakúnak is mondják a csekei fejfákat, sőt a két formát ötvözve, csónakban fekvő emberalak szimbolikájáról is beszélnek. Solymossy Sándor néprajzkutató, aki a magyar ősvallás gyökereit kutatta és Lükő Gábor néprajzkutató álláspontja szerint egy ősi ugor temetkezési mód elhalványult emléke és a díszítőművészet lokális fejlődése teremtette meg ezt a sajátos fejfakultúrát, amely nemcsak a Felső-Tisza vidéken, de feltehetően Európában is egyedülálló. Más néprajzkutatók, így Bátky Zsigmond és Nyárády Mihály ezt vitatják. Hiszen a romlékony faanyag miatt pusztuló fejfák évszámai a XIX. század közepénél nem őríznek korábbiakat. A temetőt még ma is szigetnek hívják az emberek. A hagyomány szerint a Tisza szabályozása előtt az árvíz gyakran körbe vette ezt a kis kiemelkedést. De akkor is temetni kellett, be kellett hozni a holttestet a vízen keresztül. Ezeken a csónakokon szállíthatták utolsó útjára az elhunytat, visszavinni pedig már nem volt szükséges, úgyhogy itt maradtak fejfaként.
A csekei fejfák tölgyfából készültek, s állításuk idején kb. 180 cm magasságúak, vaskosak, átmérőjük 50 cm körül van. Az elkorhadás miatt azonban ugyanazt a fejfát kb. 65-70 cm mélységbe ismét beássák, ezért adódik a temetőben látható méretkülönbség. A sajátosan szatmárcsekei fejfatípusnak a mostani és a korábbi díszítésmóddal két fajtája alakult ki. Az egyik típus ötszög alakú, eleje és két oldala derékszögű, és a hátsó két oldala szögben metszi egymást. Másik formája a hátoldalúra bárdolt fejfa. Mindkét típus föld feletti részének teteje előrehajló, faragott, felül éllel befejezett. A homlokzat mélyebbre fűrészelt táblás része a szövegmező, ide írták a halott nevét, korát, elhalálozásának időpontját, esetleg a hozzátartozók pár soros kötetlen vagy verses üzenetét. Ide kerül az ABFRA rövidítés, amelynek jelentése: „a boldog feltámadás reménye alatt”. Az alsó sorban található BP felírat jelentése: „béke poraira”. A sírok kelet-nyugat irányban állnak. A fejfa nyugatra, az elmúlás irányába, az írásos oldal is nyugati irányba áll, míg az elhunytak teste a feltámadás felé, keletre néz. A fejfák fő díszítő eleme az egy- vagy többszakaszos, középvágásos „magyar bajusz” motívum és az ún. csipkevágás. Gyakori díszítése a rozetta, a cserépből kinövő, stilizált fűzfa, a tulipán vagy a mezei virág. A fejfák gyors pusztulása szükségessé tette konzerválásukat. Az Országos Műemléki Felügyelőség végezte ezt a restaurálási munkát, majd 1973-ban a temetőt műemlékké nyilvánították.
A temető legmagasabb helyére építették Kölcsey Ferenc síremlékét. Halálának 100. évfordulójára került e méltó síremlék a temetőbe. A Gerendai Antal tervezte hat köroszlopos, felül párkánnyal összefogott, elöl két kandeláberrel magasított síremlék közepén áll egy Kölcsey feliratos, címeres urna. A költő testét a visszaemlékezések szerin 1838. augusztus 25-én abba a kriptába temették, ahol öccse, Kölcsey Ádám aludta örök álmát. Egyedi zarándokhelyként nemzeti történelmünk és irodalmunk nagy egyénisége, Kölcsey Ferenc (1790-1838), és a Kölcsey család hamvainak őrzőhelye miatt minősül a csekei református temető. 1994 januárjában a református temetőnél országzászlót avattak. Azóta minden évben Szatmárcsekén kerül sor a Magyar Kultúra Napja országos ünnepségsorozat nyitányára. A rendezvénynek a református templom ad otthont, ahol a Kölcsey Társaság azévi kitüntetettje mondja el gondolatait a magyar kultúráról. Ezt követően a református temetőben Kölcsey Ferenc sírhelyénél koszorúzással zárul a megemlékezés.
