Honfoglaláskori temető és nemzeti sírkert, Karos
Karos nyugati határában 1986 és 1990 között tárták fel a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb honfoglalás kori temetőjét, melynek helyén nemzeti sírkert található. Néhány éve pedig látogatóközpont is épület a faluban, ennek a régészeti emlékanyagnak a bemutatására. A Felső-Tisza-vidék rendkívül gazdag honfoglaláskori temetőkben, leletekben. A legjelentősebb leletek Karos mellett Rakamazról, Bashalmról, Ibrányból, Anarcsról, Tiszabezdédről, Eperjeskéről, Tiszaeszlárról, Beregszászról és Tarpáról származnak. A Taktaköz, a Nyíri Mezőség, a Rétköz és a Bodrogköz páratlan leletkoncentrációval rendelkezik. A Bodrogköz és különösen Karos jelentősége még inkább kiemelkedik az amúgy is jelentékeny Felső-Tisza-vidéki leletek közül. A Bodrogközben rengeteg szablya, övveret, veretes tarsoly, lószerszám, kiemelt művészi színvonalú ötvösmunkák láttak napvilágot, amely alapján elmondható, hogy az amúgy is gazdag leletanyagú Felső-Tisza-vidékből kiemelkedik a Bodrogköz jelentősége, hiszen innen kerültek elő a Kárpát-medence eddigi leggazdagabb mellékletű férfisírjai. Karos-Eperjesszögön egymástól 150-200 méterre nagy számban kerültek elő az egymáshoz közel lévő, férfi többségű sírok, amelyek a Kárpát-medence eddig ismert leggazdagabb leletanyagú temetőcsoportja. Az I. számú temetőből 31 lovas és lószerszámos sírból, jelentős mennyiségű fegyver, szablyák, íjászfelszerelés, veretes tarsoly és öv került el. II. temetőben 73 sírt tártak fel, melyből 37 lovas vagy lószerszámos temetkezési emlék. Innen a fegyverek mellett méltóságjelvények (veretes övkészletek és tarsoly lemezek), ékszerek is kerültek elő. Kiemelkedik három rangos tárgyakkal rendelkező sír, amelyek minden bizonnyal vezéri sírok voltak. A legjelentősebb az 52. sír, melyből arany hajkarika, ezüst karperec, aranygyűrű, ezüstveretes öv, szablya, készenléti íj, nyílvesszőtartó, tegez, tarsolylemez, díszes nyereg, ezüst lószerszámok kerültek elő. A III. temető további 19 sírt tartalmazott, melyből egyből hasonlóan gazdag leletek kerültek elő, mint az 52. sírból. A három temető nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz, mindhármat a IX.-X. század fordulójától a 10. század harmadának végéig használták. A karosi temető tehát honfoglalás és kalandozások korában élő vezérek és családtagjaik, valamint a kíséret harcosainak sírjait őrizte. A sírok hierarchia szerint helyezkednek el. Az 52. sírban talált tárgyak alapján valószínű, hogy tulajdonosa jelentős szerepet töltött be a 10. század nagy fejedelmei között. A férfiak erős felfegyverzettsége, méltóságjelvényekben való gazdagságuk azt jelezheti, hogy e temetőben a fejedelmi kíséret különböző rangú vezetői, családtagjaik és háziszolgáik, valamint helyzetüknél fogva többnyire nőtlen kísérő harcosaik nyugodtak. Közülük kerülhettek ki a kalandozó hadjárat vezetői és résztvevői is.
A gazdag leletanyag jelzi a Felső-Tisza-vidék és különösen a Bodrogköz katonai és stratégiai jelentőségét a honfoglalás korában, a jelenleg ismert leletanyag tükrében kétséget kizáróan a legnagyobb hatalmi centrumnak tekinthető. A régió a megtelepedés szempontjából kitűnő természetföldrajzi adottságokkal rendelkezett, a X. és XI. században a Kárpát-medence legsűrűbben betelepített területei közé tartozott. Azonban felmerül a kérdés, hogy a miért pont a periférikus fekvésű Felső-Tisza-vidéknek lehetett geopolitikai jelentősége ezekben az évtizedekben. A legújabb kutatások szerint ezt azzal lehetséges magyarázni, hogy ekkor még a honfoglalók fennhatóságuk alatt tartották a Kárpátoktól keletre első Etelköz területét, vagyis a korábbi szállásterület nem egyik napról a másikra került ki a magyar érdekzónából. Ebben a megközelítésben a Felső-Tisza-vidékről az Etelköz és a Kárpát-medence egyaránt jól megközelíthető. A Felső-Tisza-vidék honfoglaláskori leletanyaga két egymástól jól elkülönülő gócpontban koncentrálódik, Bodrogközben Zemplén és Karos közé, valamint Tiszaeszlár-Rakamaz-Tarcal-Kenézlő környékére. Ez a két térség foglalja magába a Felső-Tisza-vidéki temetők zömét. Ebben a két térségben kiemelkedő rangú vezérek, fejedelmek uradalmi központjait vélik felfedezni a régészek. A 10. század második felében ezeket a temetőket nagyrészt felhagyták és az új gócpontok a Rétköz déli sávjába és a Tiszakönyök vidékére került át.
