Piricsei református templom
Piricse település neve egy 1299-re datálható oklevélben tűnik fel először. Feltehetően ekkor alapították a Nyírbátortól déli irányban 5 km-re lévő falut. A 15. század elején már két különálló településből, Kis- és Nagypiricséből álló falut a középkor nagy részében a nemesi ranggal bíró Piricsei család birtokolta. A feltételezések szerint a ma is álló templom 1299 után, az egyutcás falu közepén épült fel.
A lépcsőzetes támpillérekkel erősített, egyhajós, egyenes szentélyzáródású templom alaptípus a térségben több helyen megtalálható Árpád-kori emlékekkel mutat közeli rokonságot. E templomok jellemzője az igen széles, dongaboltozatos, négyzetes szentély és a kissé szélesebb téglalap alaprajzú hajó. A két teret diadalív választja el egymástól. A piricséhez hasonló templomokkal találkozhatunk Nyíracsádon, Nyírbélteken és Baktalórántházán is.
A templom nyugati kapuja előtt enyhén előrelépő félnyeregtetővel fedett bejárati előépítmény készült, melynek déli falában sajátos, csepp formájú fülke mélyed. A fülke formájából és elhelyezkedéséből következtetve a szenteltvíztartó helye lehetett. Piricse temploma kisebb átalakításon esett át az 1400-as években, ekkor épült meg a szentély északi oldalához csatlakozó sekrestye. A szentély félköríves diadalívvel kapcsolódik a hajóhoz. A szentélyben újszövetségi jelenetek maradványai láthatók. A diadalív jobb oldali szárának nyugati oldalán gótikus freskótöredék látható, mely a fájdalmas Szűz Mária töredékes alakja.
Döntő változást jelentett azonban a reformáció elterjedése. Piricsén az 1590-es években alakult meg a református gyülekezet, mely használatba vette a régi templomot. A gótikus freskókat lemeszelték, a szentképek helyére ornamentális, növényi motívumos díszítőfestés került. A diadalív jobb oldali szárának északi oldalán reformáció korabeli, rozettát ábrázoló díszítőfestés részlete látható.
A piricsei templomtól délre álló, 15 méter magas fa harangtorony 1791-ben készült, s jóval alacsonyabb, mint Felső-Tisza-vidéki társai. A tisztán fából ácsolt, négyzetes alaprajzú, zsindellyel fedett harangtoronyban levő eredeti két harangot 1838-ban és 1845-ben öntötték. Öreg harangjait az első világháború idején beolvasztották, az újak Seltenhofer Frigyes soproni öntödéjében készültek 1929-ben. A harangtorony vázát tölgyfagerendák alkotják, deszkázata és fazsindely fedése fenyő. A szerkezet érdekessége, hogy egyetlen vasszeg sincs benne. A harangtornyok kiemelkedő emlékei, a középkori eredetű népi építési technika XVII.-XVIII. századi továbbélésének tanúi.
A templom állapota a 20. század közepére teljesen leromlott. 1988-ban a rossz állapotú templom teljeskörű műemléki helyreállításon esett át. A tetőszerkezetet teljesen átépítették meredekebb hajlásszögűre, így visszanyerte eredeti középkorias megjelenését. A vakolt-meszelt falakat felújították, a támpilléreket újrafedték. A szentély a felújítás előtt síkmennyezetes volt, mivel boltozatos fedése régebben beomlott. A helyreállítás során készült el ma is látható tégla boltozata. Visszaépítették az 1891-ben elbontott, négyzetes alaprajzú sekrestyét. A templom valamennyi berendezési tárgya – az orgona kivételével – az 1980-as években történt helyreállításkor készült. A templom legutóbbi felújítása 2023-ban készült el. Ennek keretében sikerült megvalósítani a falak utólagos vízszigetelését, mely a restaurált középkori és reformációkori falképek megóvása érdekében feltétlenül szükséges volt.
