Tiszaberceli szivattyútelep, Tiszabercel
Tiszabercel és Paszab határában épült Szabolcs-Szatmár-Bereg legrégebbi gőzüzemű szivattyútelepe. Ma is működőképes, de már nem használják. 1983 óta ipari műemlék. A Kérész kikötő közelében található szivattyútelep épületébe lépve káprázatos látvány tárul elénk. Káprázatos, mert minden gép csillog és villog, még a lépcsők és korlátok is. Az ember akarva-akaratlanul fejet hajt a 19. század végén alkotó tervezők munkája előtt. És a szivattyútelepet ma karbantartók és ápolók előtt, hiszen féltő gondossággal törölgetik a gyönyörű gépeket. Itt semmihez sem szabad nyúlnia a látogatónak, mert a kéz érintése nyomán azonnal oxidálódni kezdenek a fém alkatrészek.
A Rétköz alacsonyan fekvő, vízjárta terület. A gyakori árvíz és a belvíz folyamatosan gondot okozott az itt lakóknak. A vízzel való kényszerű együttélés mindennapi küzdelmet jelentett a létért, a megélhetésért. Hogy mit jelentett ez konkrétan, arról így ír Fényes Elek: „majd minden évben kiáradt a Tisza annyira, hogy a ház ablakán át fogták a halat. Bement a víz a házba is, és kivitte az ágy alól a kotlót, kakasostól, csak úgy libegtette. A kemencében a béka kuruttyolt.” Az 1840-es években Széchenyi és Vásárhelyi kezdeményezésére megkezdődött a Tisza szabályozása, kanyarulatainak levágása, a folyó gátak közé szorítása. A szabályozás ügyében járt erre Széchenyi István, aki 1846. július 23-án Bercelen is megfordult. A Pannónia nevű gőzhajóval Szegedről indult, azonban a víz alatti farönkök miatt a hajó elakadt, így kocsival folytatta útját Sárospatakra.
1846-ban megalakul a Felsőszabolcsi Tiszai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, és még abban az évben elkezdődik a Tisza balparti töltésének építése. Többszöri bővítés, magasítás után az 1888-as árvizet, mely ez egyik legnagyobb volt a Tiszán, már kiállta a töltés. Ez a vízszint ezen a szakaszon máig is a legmagasabb, ún. mértékadó vízszint. A mocsarak lecsapolása, a vizek kormányzása érdekében épült meg az 53 km hosszú Belfő csatorna, mely Tiszabercelnél torkollik a Tiszába. Ezt követi 1879-82 között a Lónyay-övcsatorna. Névadója Lónyay Menyhért, az Andrássy-kormány pénzügyminisztere, majd 1871-72-ben miniszterelnök.
A szivattyútelepet megelőzően zsilipek épültek, ezeket azonban rendre elsodorta az ár. 1895-ben elkezdődött a gőzüzemű szivattyútelep építése, melyre előzetesen pályázatot írtak ki. A kivitelezésre a Schlik-féle Vasöntőde és Gébgyár Részvénytársaság és a Láng László-féle Gépgyár együttes ajánlatát fogadták el. A következő évre elkészült telep végső formáját 1903-ra nyerte el. A szivattyútelep létesítésének célja az volt, hogy a társulat a belvízi főcsatornáján lefolyó vizeket a berceli zsilip zárva tartása mellett is – tehát magasabb külső vízállásnál – a Tiszába lehessen juttatni. Ez 603 km2 kiterjedésű vízgyűjtő területről érkező vízmennyiség a kor igényeinek megfelelő elvezetését jelentette. A működéshez szükséges gőzt két kazán biztosította, készítője a Nicholson gyár 1896-ban. Ezek Simonis és Lanz-féle szabadalmi rendszerű, sík rostélyos, fekvő, vízcsöves, túlhevítő nélküli stabil kazánok, 1300 kg gőz/óra teljesítménnyel, kondenzátoros tápvíz-előmelegítéssel. A kazánok a vizet egy 1895-ben, Németországban gyártott tápszivattyú segítségével nyerik, részben a csatornából, részben a keletkező kondenzvíz felhasználásával. A szivattyútelep rendszerében a meghajtó erőgép a két darab, egyenként 350 LE teljesítményű kondenzációs, ikerhengeres kompaund gőzgép, melyeket a Láng Gépgyár gyártott 1895-ben. A stabil, fekvőhengeres gépek fordulatszáma percenként 96, fajlagos gőzfogyasztása 4 kg/LE/óra, üzemi nyomása 10 atm. A gőzgépek magas nyomású hengerei Collmann-féle szelepes vezérművel, az alacsony nyomású hengerek pedig Trick-féle tolattyúval készültek - a leggazdaságosabb üzemelés biztosítása érdekében. A gőzgépekkel közvetlenül összekapcsolva két centrifugálszivattyú üzemel. Gyártója a Schlick Vasöntöde és Gépgyár 1895-ben. A szivattyú üzemi fordulatszáma 96/min, vízszállító képessége egységenként 3m3/sec. Emelési magassága 4,5. A szívó- és nyomócsonkok belső átmérője 1200 mm. A szivattyúknak összesen 4 szívó- és két nyomócsöve van, ezek átmérője 1000, illetve 1400 mm. A telep 1968-ig folyamatosan működött, utoljára 1970-ben indították be. 1983-ban műemlékké nyilvánították. A múzeum kezelője a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság.
