Tiszatelek- Tiszaberceli- ártér Természetvédelmi Terület
A jellegzetes Tisza-menti táj értékeinek a megóvására 1978-ban nyilvánították védetté a több mint ezer hektár kiterjedésű ártéri területet. A folyót követő fűz-nyár ligetek, tölgy- kőris-szil ligeterdők, az itt élő növények, állatok kiemelt természeti és tájképi értéket képviselnek. A hajdan nagy kiterjedésű természetes vízjárta területek - a Tisza szabályozásával gátak közé szorított- maradványai, és a másodlagosan emberi hatásra létrejött természetszerű élőhelyek még ma is fajgazdag élővilágot tartanak fenn. A védetté nyilvánítással biztosítható a Felső-Tisza-vidékének még közel természetes állapotú élőhelyegyüttesének a hosszú távú megőrzése.
A folyó gyakran vízzel borított zátonyain, sekély partjain kialakuló bokorfüzesek a szélsőségekkel szemben ellenálló társulások, melyek tavasszal gyakran vízben állnak, nyár végére pedig többnyire kiszáradnak. Ilyen körülmények között olyan cserje méretű fajok élnek, mint a csigolyafűz, mandulalevelű fűz, fehér fűz vagy a népi felhasználását is nevében hordozó kosárkötő fűz. A bokrokra kúszó sövényszulák és ragadós galaj mellett orvosi nadálytővel és keserűfüvekkel is találkozhatunk. A part alacsonyabb részein, mélyebb fekvésű árterületeken, kubikok és holtmedrek mentén puhafa-ligeterdők laza állományai díszlenek. A fűzek mellett fehér és fekete nyár fafajok alkotnak erdőt. A fekete nyár gyorsan növő, hosszú életű faj akár 30 méterre is megnövő nagytermetű fa. Topolyafa vagy csomoros nyár népi elnevezése is ismert, utóbbit valószínűleg gyakran dudoros, sötétszürke kérgű törzséről kapta. A magasabb térszínen még szórványosan fellelhető keményfás tölgy-kőris-szil ligeterdők, valamint ezek őshonos cserjéi, lágyszárú növényei. A védett virágok közül helyenként tömeges megjelenésű a tavasszal, nyár elején virágzó nyári tőzike, vagy a nyár végén megjelenő akár 1 méterre is megnövő Tisza-parti margitvirág. Külön érdemes említeni az árterületen fennmaradt sással, kákával szegélyezett holtágakat, s azok gazdag hínárvegetációját. Ez utóbbiak legjelentősebb faja a sulyom és a fehér tündérrózsa. A szélesebb, nagyobb kiterjedésű árterületek fátlan élőhelyei az ártéri rétek és a mocsárrétek. Ezek a gyakori elöntések és a páradús környezet miatt jó vízellátottság üde gyepek. Több védett fajnak nyújtanak életteret, közülük a májusban érkező és a territóriumát harsogó hangjával kijelölő fokozottan védett haris mára sokfelé megfogyatkozott.
Az utóbbi évek klimatikus változásai, a gazdálkodási struktúra változása sok tájidegen faj megtelepedését eredményezte. Az amerikai kőris, gyalogakác, zöld juhar előretörésének eredményeként több helyen a tájhonos fajok visszaszorulását, állományuk a zsugorodását okozza. Az itt táplálkozó, szaporodó és nem utolsó sorban a terültet vonulóhelyként használó madárfajok sokasága miatt a Tisza felső szakasza 2003 óta része a Ramsari területek hálózatának, melynek kiemelt feladata a vízimadarak élőhelyeinek a megőrzése. Ragadozó madarak közül nem ritka a rétisas megtelepedése, fészkének tatarozását, építését sokszor már decemberben elkezdi. A barna kánya mindig vizek közelében fészkel, így a Tisza egy ideáli költőhely számára. Táplálékának nagy részét kisemlősök adják, de vízimadarakat, békákat és nem ritkán halakat is zsákmányol. A fehér rokonától eltérően főleg a háborítatlan erdő lakója a fekete gólya. Az ártéri idős nyárfákra épített nagyméretű fészkét, amit néha a fészeképítéssel nem bajlódó, legnagyobb bagolyfajunk az uhu sajátítja ki. A szakadófalak több üreglakó madárnak kínálnak utódnevelésre alkalmas helyet, a partifecske ezekbe a falakba vájja minden évben üregét, ahol átlagosan öt fiókát nevel. Sajnos az utóbbi években állományuk jelentősen csökkent. A szakadófalak lakói a színpompás gyurgyalagok és a kisebb halakat mesteri ügyességgel elejtő jégmadarak is. A múlt század közepén még gyakori faj volt a nagy fülemüle, azonban az ártéri természetes erdők megfogyatkozásával szinte teljesen eltűnt erről a szakaszról. Emlősök közül ritkán kerül szem elé a halakkal, kétéltűekkel táplálkozó vidra, de az újonnan megtelepedő eurázsiai hód rágásnyomait többfelé megfigyelhetjük.
