Ritka alkalom, amikor négy napos örökségtúrát szervezünk, hiszen tudjuk a túrázók általában a három napos túrákat preferálják. Hogy miért léptünk ki ezúttal a megszokott mederből? Azért mert egy olyan túraútvonalat szeretnénk bemutatni, amely az epicentruma az örökségtúráknak, amelyre leginkább büszkék vagyunk, amelybe a legtöbb energiát fektettük, amelynek a fejlesztésében aktív szerepünk volt, amelyről a legtöbb ismerettel rendelkezünk és amely meggyőződésünk szerint Magyarország egyik legjobb kerékpáros túraútvonala.
Az úticél ezúttal a Felső-Tisza-vidék. A 32-es és 33-as számú Felső-Tisza-vidéki és nyírségi kerékpáros túraútvonalat fogjuk bejárni, Záhonytól Debrecenig. Ha még nincs programod a pünkösdi hosszú hétvégére és szívesen megtoldanád egy nappal, csatlakozz az örökségtúrázók egyre népesebb táborához. A közel 300 kilométeren, hangulatos kicsiny falvakon keresztül, páratlan műemlékek között, csodálatos természeti környezetben a Tisza és Szamos mentén, a Bereg, Szatmár és a Nyírség tájain tekerünk egészen a Hajdúságig jelzett, kiváló minőségű és biztonságos útvonalon. A régiót behálózzák az aszfaltozot töltések, kerékpárutak, a túraútvonal pedig a térség legszebb örökséghelyszíneit köti össze. Ha szeretnél megismerkedni a Felső-Tisza-vidékkel, ha kíváncsi vagy rá mitől annyira egyediek az itt található középkori templomok, mitől váltak híressé a népi építészeti emlékek, ha le akarsz lassítani és elvonulni a rohanó hétköznapoktól, elmenekülni a nagyvárosokból, ha közelebb szeretnél kerülni a természethez, akkor ezt a túraútvonalat neked találták ki.
Első nap - Bereg (2022. június 3.): 81 km | |
Indulás |
Gyülekező Záhonyban a vasútállomás előtt 9.00 órától, indulás 10.00 órakor. Azok, akik vasúttal érkeznek, egyedileg kell megszervezniük a vasúti közlekedésüket és a kerékpárszállítást, ezért kérjük időben tájékozódjanak a MÁV-nál. Igény esetén kerékpárszállítási lehetőséget biztosítunk Nyíregyháza és Záhony között. A sofőrök szállítását az első nap vállaljuk Tivadar és Záhony között külön térítés ellenében. |
Útvonal |
Záhony – Zsurk (5,3 km) – Tiszaszentmárton (3,3 km) – Eperjeske (3,8 km) – Tiszamogyorós (3,7 km) – Lónya (3,2 km) – Tiszaadony (25 km) – Tiszaszalka (6,2 km) – Vásárosnamény (9,3 km) – Tákos (13,4 km) – Csaroda (7,6 km) – Márokpapi (8,5 km) – Tarpa (6,3 km) - Tivadar (8 km) |
Látnivalók |
Lónyai református templom; Lónyai család kriptája; Vásárosnaményi vadászati kiállítás; Tákosi református templom és tájház; Csarodai református templom; Márokpapi református templom; Tarpai református templom és szárazmalom |
Ebéd |
Az első napon étkezési lehetőséget ebéd alkalmával nem biztosítunk szervezett keretek között. |
Szállás | Szatmárikum vendégház (Tivadar) |
Vacsora, reggeli
|
Vacsora és reggeli lehetőséget Tivadaron biztosítunk.
|
Második nap - Szatmár (2022. június 4.): 78 km | |
Útvonal |
Tivadar – Nagyar (4,1 km) – Szatmárcseke (7,3 km) – Túristvándi (5,2 km) – Kölcse (7,4 km) – Sonkád (2,8 km) – Csaholc (9,6 km) – Vámosoroszi (4,7 km) – Kisszekeres (4,4 km) – Nagyszekeres (3 km) - Zsarolyán (2,9 km) – Fehérgyarmat (7,2 km) – Penyige (4,7 km) |
Látnivalók |
Nagyari Luby kúria; Szatmárcsekei csónakfejfás temető; Túristvándi vízimalom; Kölcsei református templom; Sonkádi református templom; Vámosoroszi református templom; Kisszekeresi református templom; Nagyszekeresi református templom |
Ebéd |
Ebédre csécsi kenyérlángost biztosítunk, amelyet kiszállíttatunk egy előre megadott ponthoz. |
Szállás | |
Vacsora
|
Centrál Étterem (Fehérgyarmat)
|
Harmadik nap - Szamos-mentétől a Nyírségig (2022. június 5.): 79 km | |
Útvonal |
Fehérgyarmat – Cégénydányád (7,2 km) – Gyügye (1,8 km) – Szamosújlak (1,7 km) – Szamostatárfalva (8,8 km) – Csenger (6,2 km) – Pátyod (5,8 km) – Porcsalma (4,5 km) – Ököritófülpös (6,5 km) – Győrtelek (5,8 km) – Kocsord (4,8 km) – Mátészalka (5 km) – Nyírmeggyes (6 km) – Nyírcsászári (9,2 km) – Nyírbátor (5,5 km) |
Látnivalók |
Kölcsey-Kende kúria (Cégénydányád); Gyügyei református templom; Szamosújlaki református templom; Szamostatárfalvai református templom; Csengeri református templom; Kocsordi unitárius templom |
Ebéd |
|
Szállás, reggeli |
Nyírbátori kerékpáros túraközpont |
Vacsora
|
|
Negyedik nap – Nyírségtől a Hajdúságig (2022. június 6.): 57 km | |
Útvonal |
Nyírbátor – Nyírbogát (7,2 km) – Nyírgelse (9 km) - Nyírmihálydi (3,5 km) – Nyíradony (7,8 km) – Hajdúsámson (16 km) – Debrecen (14 km) |
Látnivalók |
Nyírbátori református templom; Báthory várkastély; várostörténeti sétány; Minorita templom; Nyírmihálydi református templom, Debrecen történelmi városközpont. |
Ebéd |
A negyedik napon étkezési lehetőséget nem biztosítunk szervezett keretek között. |
Visszaút
|
A túra végpontja Debrecen, amely Magyarország egyik tömegközlekedési csomópontja, így vonattal egyénileg megoldható mindenki számára a hazaút, akik vasúton érkeztek a túrára. Azok, akik vasúttal érkeznek, egyedileg kell megszervezniük a vasúti közlekedésüket és a kerékpárszállítást, ezért kérjük időben tájékozódjanak a MÁV-nál. A sofőrök szállítását a negyedik nap vállaljuk Tivadar és Nyírbátor között külön térítés ellenében.
|
A túra teljes hossza |
295 km |
Térkép | |
Nehézségi szint |
Könnyű |
Költségek |
A túra önköltséges, az étkezés gyakorisága szabadon választott, amelyet a túra előtt pontosítunk! Az önköltség pontos mértékéről a jelentkezési határidőt követően tájékoztatjuk a jelentkezőket, a szállás és étkezés díjáról a megadott honlapokon előzetesen tájékozódhatnak a résztvevők. Részvételi díj 1000 Ft/nap. A kerékpártúra időtartama alatt szervezett szakvezetést, túravezetést és kerékpáros szervízszolgáltatást térítésmentesen biztosítunk. |
Kerékpárszállítás |
20 db kerékpár szállítását tudjuk vállalni a túra első napján Nyíregyháza és Záhony között, a túra záró napján pedig Debrecen és Nyíregyháza között.. A kerékpárszállítás díja kerékpáronként Nyíregyháza-Záhony között, 1000 Ft/kerékpár; Debrecen-Nyíregyháza között 500 Ft/kerékpár. A kerékpárok átvételére június 2.-án előre egyeztett időpontban (csütörtök), valamint június 3.-án (péntek) 6.00 – 6.30 között biztosítunk lehetőséget. Átvétel helyszíne: Nyíregyháza, Kölcsey Ferenc utca 27. |
Kerékpár és e-bike bérlés |
Igény esetén a KRESZ előírásainak megfelelő KTM Joy és GEPIDA Alboin 300-as kerékpárokat biztosítunk a résztvevőknek az örökségtúra időtartama alatt, melynek napi díja 3500 Ft/kerékpár/nap. A túra teljes időtartamára 7000 Ft ellenében lehet bérelni bringákat. A kerékpárokhoz fejvédőt biztosítunk. E-bike bérlésére is van lehetőség, melynek költsége 8.000 Ft/nap, a túra teljes időtartamára 16.000 Ft/fő. Kerékpárbérlési szándékát kérjük jelezze a regisztráció során. A kerékpárok átvétele a túra nyitópontján Miskolcon történik. |
Csomagszállítás |
A túra időtartama alatt a szervező folyamatos kísérő autót a résztvevők számára. A kisbusz igény esetén, térítés ellenében, korlátozott mértékben vállal csomagszállítást a résztvevők számára. A csomagszállítás díja 1000 Ft/fő a túra teljes időtartama alatt. |
Felszerelés |
A KRESZ - előírásnak megfelelő, megfelelő műszaki állapotban lévő kerékpár és kötelező illetve javasolt felszerelései! |
Szervezők | Deák-Rabi Eszter és Deák Attila |
Szakvezetők |
Liptákné Juhász Anikó – Hunyadi Tünde – Deák Attila |
Túravezetők | Dobos Péter – Fábián Péter – Szondi Károly |
Jelentkezési határidő |
2022. június 1., a megadott elérhetőségeken. |
További információk |
Középkori Templomok Útja Egyesület |
A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, a rendező szervezettel szemben semmiféle kártérítési igénnyel nem léphet fel. A program változtatási jogát fenntartjuk!
Ezen a honlapon egy csodálatos világ fog eléd tárulni, amely ismeretlenségével, bájával, hangulatos kis falvaiban megbúvó műemlékeivel, rejtőzködő kincseivel mindenkit rabul ejt. Ismerd meg örökséghelyszíneit, indulj el örökségtúráin és fedezd fel a Felső-Tisza-vidéket.